Fülöp Böbi vagyok a Szépségforrás stúdió alapítója, kozmetikus mester

2013 szeptemberében érkezett el az ÉNIDŐM!
Megnyithattam azt a helyet amiért végtelenül Hálás vagyok, ahova mindig jó szívvel érkezem meg – ahol soha nincs korán vagy késő – imádok bent lenni és fogadni a vendégeinket.
Saját igényeimnek megfelelően egy magas színvonalú, csúcstechnológiás elektrokozmetikai gépekkel, professzionális magas hatóanyag tartalmú luxus kozmetikumokkal felszerelt szalont szerettem volna, ahova én is szívesen mennék vendégként, ahol a kezelések eredményesek / látványosak , ahol maximális figyelmet kapok az ott töltött idő alatt, ahol profi szakmai háttérrel rendelkező kozmetikusok foglalkoznak velem.
Büszkén merem kijelenteni, hogy mindez sikeresen megvalósult!

Hozzánk nem csak szépülni várunk, hanem pihenni, regenerálódni, feltöltődni, egy jót beszélgetni.
Azt már pályám kezdetén tudtam, hogy tudásom folyamatosan fejleszteni fogom, és napra kész leszek minden újdonsággal, ami a szakmát érinti.
Sikeres mestervizsga után már el is kezdtem tanulókkal foglalkozni, izgalmas volt az új oktatói szerepkör. Hálám csak fokozódott mert közben azon kaptam magam, hogy még jobban elmélyül bennem a szakma iránti szeretet, hogy milyen jó érzés átadni ennek a csodálatos szakmának minden részletét, látni, hogy sikeres kozmetikus vizsgát tesznek a tanulóim, ez igazán elismerő és felemelő érzéssel tölt el! 

Szeretettel várlak vecsési kozmetikai stúdiónkban

Hagyományos és professzionális kozmetikai kezelések a legmodernebb eszközökkel.

Bejelentkezéshez hívj minket:

Fülöp Böbi, Stúdióvezető